Versenyeredményeink kémiából 2019. februárjában

(2019.03.04.)

további képek.....

Gimnáziumunk tanulói ebben a hónapban két országos versenyen vettek részt. Február 22-23-án rendezték az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny harmadik fordulóját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Iskolánkból Pásztor András 10.B osztályos tanuló jutott be az országos döntő II. kategóriájának 10 fős mezőnyébe. A verseny itt két részből állt: első napon egy feladatlapot kellet megoldani 240 perc időkeretben, a második napon pedig egy előre kiadott témában kellett előadást tartani, amit zsűri pontozott és értékelt.

A két részben elért összesített pontszáma alapján, szép versenyzéssel Andris a 7. helyen végzett!

Február 28-án került sor az 51. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny megyei döntőjére. A verseny helyszíne idén a miskolci Földes Ferenc Gimnázium volt. Ez a verseny diákjaink között elég népszerű, többen is indultak az első fordulóban. Közülük három diákunk jutott be a második fordulóba a II/b kategóriában. Itt egy feladatlapot kellett megoldaniuk 150 perc alatt, majd a gyakorlat következett, ahol a minőségi analitikában szerzett ismereteiket kellett felhasználni az ismeretlen anyagok meghatározásához. Az összesített pontszámok alapján Tóth Zoltán Balázs 10.B a 7., Klamancsek György 10.B az 5., Pásztor András 10.B az 1. helyen végzett. Így Andris képviselheti iskolánkat és a megyénket is az országos döntőben, amit április 5-7. között rendeznek a Debreceni Egyetemen.

Versenyzőink felkészítő tanárai: Búzásné Nagy Gabriella és Búzás László.

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 244517
A mai oldalletöltés: 9
Egyedi látogatók: 4369
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 1
2012. március 26. óta

Elérhetőségeink

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM




Készítette: Kocsi László